1. fejezet

Eddig egy teljesen normális életet éltem, csak annyi volt a különbség a többiek és köztem, hogy én láttam a szellemeket. És egyedül élek, ugyanis a szüleim már régen elköltöztek külföldre. Ezt már teljesen megszoktam. Ma is szokás szerint mentem a gimibe. És még jó napom is volt! Szereztem három, ötöst. Ki hitte volna, hogy ilyenre is képes lennék. :=) Ezért megígértem, hogy elmegyek a barátnőmmel, Rikka-channel a parkba egy jót sétálni. El is jött az este és találkoztunk ott ahol megígértük. A parkig hosszasan sétáltunk, közben beszéltünk a suliról, fiúkról meg, mindenről, amit el lehet képzelni. Leültünk ott egy padra és néztük az eget. Egyre több csillag tűnt fel és próbáltunk kirakni ábrákat. Én egy ideje éreztem, hogy valaki figyel, de inkább nem foglalkoztam vele, csak tovább fürkésztem az eget.

-Nézd csak Rikka! Ott egy cica. - és mutattam, melyik csillagokat nézze.

-Nahát, tényleg! Ez nagyon aranyos.

-Figyelj csak.. Csak nekem van olyan érzésem, hogy valaki figyel minket?

-Én nem érzek semmi különöset.

Felálltunk a padról és indultunk haza. Félúton elköszöntünk egymástól. Engem egyre jobban idegesített, hogy figyel az a valaki. Hátranéztem és a villanyoszlop felett megpillantottam egy alakot. Hatalmasra nyíltak a szemeim, mivel nem mindennapi látvány, hogy valaki csak úgy ott áll a villanyoszlop felett. Még szerencse, hogy későre járt és már egy alak sem volt kint az utcán, mert az biztos, hogy nem normálisnak nézett volna. Álltam ott, mint egy jó gyerek, és egy pillantás alatt eltűnt és előttem termett ez az alak.

-Ne haragudj rám, hogy megijesztettelek! Nem állt szándékomban. - felelte az idegen

-Ő.. Semmi gond nincsen - mondtam neki udvariasan.

-Te tényleg látsz.. Nos, akkor a szellemeket is ugye?

-Igen! És eléggé ijesztőek^^” Csak én látom, és már pár ember mondta, hogy ne nézzek úgy mintha szellemet látnék.

-Értem. Akkor megkérdezném.. hogy - nem tudta befejezni amit akart, mert közbevágtam.

-Mit?? Remélem, nem azt akarod kérdezni, hogy meghülyültem- e?

Erre a mondatomra csak elmosolyodott és rázta a fejét.

-Nem! Csak annyi, hogy nem szeretnél Shinigami lenni Soul Societybe?

-Hogy hol??? - néztem rá értetlenül.

-A lelkek városába. Te neked ott lenne a helyed! Különleges képességek vannak a birtokodban, de még nem jöttél rá. Nem hiába látod a szellemeket, ha őket nem látnád, akkor most engem sem. És még csak a lélekenergiámat sem észlelted volna.

Hosszasan elgondolkodtam az ajánlatán.. Hisz tényleg nem hiába látom őt. Végül válaszoltam.

-Rendben van. Veled megyek. De! Csak akkor, ha megígéred, hogy vigyázol rám!

-Rendben.

Ez után mutattam, hogy jöjjön velem, és most éjszakára maradjon itt. Hazaértünk, én készítettem egy forró teát. Teázás közben faggattam, hogy mégis, hogyan talált rám, miért is kéne vele mennem.. A szavaiból ítélve valószínű, hogy tetszhetek neki^^”.. végül is.. nagyon aranyos.

-Natsunak hívnak ugye? -kérdezte tőlem.

-Igen. Téged? „Honnan tudja”

-Kuchiki Byakuya.  

-Gondolom, valami nemes lehet, hiszen selyemsál, fejdísz. Ez mind rájuk vall. Hát mivel eléggé késő volt megágyaztam neki a nappaliban.. Hamar felkelt a nap. Összeszedtem minden holmimat és még elmentem a suliba, hogy kiiratkozzam. És már mehettünk is. Megnyitott egy eléggé érdekes átjárót de kalandosnak tűnt. Végre odaértünk. Nem a bátorságomról vagyok híres, de itt nagyon otthonosan éreztem magam. Byakuya-sama végigvezetett az egész városban, és nagyon sokat mesélt. Útközben összefutottunk pár hadnaggyal és kapitánnyal. Őket is megismertem, de sokat nem beszéltünk velük.