2. fejezet

Egészen jól megbarátkoztam itt mindenkivel csak Byakuya-sama volt olyan visszahúzódott. De a többiek elmondása szerint ő az is volt mindig. Renji, a 6.osztag hadnagya elmondta nekem, hogy miért is hozott ide a kapitány. Ugyanis Byakuya a 6-os osztagnak volt a vezetője. Mondta, hogy már régóta figyel engem, és megemlítette, amit neki mondott, hogy bejövök neki. Ekkor egészen elpirultam de volt is okom rá. Csak valami nem fért a fejembe. Ha tetszem neki, akkor miért nem mond valami kedveset?! Elmentem és megkerestem Renjit. Sok időmbe tellett de csak-hogy megtaláltam.

- Héj Renji!

- Hm? Van valami gond?

- Gond az nincs.. csak kérdésem van!

- Na akkor lökjed.

- Figyelj csak! Byakuya mindig is ilyen volt?

- Aha

- Tudod a múltkor említetted nekem, hogy bejövök neki.. De akkor miért nem mond semmit sem?

- Hát a kapitányúr az már csak ilyen. Szótlan és visszahúzódó.

- Aha... értem!  Mindegy, köszönöm^^

- Nincs mit.

Azzal elmentem. Megálltam az osztag házánál és néztem a földet. A kapitány pont akkor jött ki a gyűlésről és észrevette, hogy lógatom az orromat. Rögtön oda is jött hozzám.

- Van valami baj Natsu-chan?

- Baj? Az igen van! Te vagy.

Nem válaszolt csak nézett nagy szemekkel.

- Már két hónapja itt vagyok, hiányoznak a barátaim, persze itt is vannak.. de akkor is még csak egy kedves szót sem ejtettél meg felém, pedig egy kis támogatás jól jönne, és ezek után még ne legyen bajom. Nem beszélve arról, hogy megígértél valamit.

- Bocsáss meg! Remélem nem haragszol nagyon.

- Egy szóval nem mondtam, hogy haragszom!- vágtam neki oda szomorúan.

Ekkor már kezdett a szemem könnyes lenni, de inkább nem vártam meg mit válaszol. Inkább elfutottam.. Mikor elindultam pár könnycseppem megcsillant Byakuya előtt. Nagyra nyílt szeme, de nem tudott válaszolni. Amikor elmentem Renji odalépett a kapitány elé.

- Kapitányúr. Bocsásson meg, hogy hallgatóztam, de én a maga helyében utána mennék.

Byakuya nem mondott semmit csak bólintott.

Én ekkor már a kertünk végében lévő patak melletti fánál ültem, és néztem, ahogyan a nap megy le.  Közben nem tudtam kiverni a fejemből azt, amit Byakuyának mondtam. Kicsit durva volt, de csak az igazságot löktem elé. Hamarosan felálltam, mert kezdett hideg lenni ott a földön. Elindultam, hogy bemenjek a házba, de nem tudtam tovább menni, mert valaki megállított. Azzal megfordultam és láttam Kuchiki tekintetén, hogy valamit akar. Hosszan néztünk egymás szemébe, mikor magához húzott, és az ajkunk összeért. Először bevallom nagyon megszeppentem, de most már tudom, hogy nem hiába tette ezt.

- Most már hiszel nekem? - kérdezte.

- Hiszek! De kérlek, menjünk be, mert nagyon fázom. - pedig nem akartam bemenni, csak úgy mondtam neki, hogy eltereljem a szót.. És ez látszott is rajtam, hogy egyen talán nem szándékoztam bemenni. És tudja, hogy imádom az eget nézni.

- Tessék. Ezt vedd fel, mert még megfázol. - oda adott nekem egy köpenyt, ami nagyon meleg volt.

- Köszönöm.

Leültünk a földre és hosszasan néztük az eget, amint egyre több csillag tűnt fel.

- Nem is tudom, mikor volt ilyen szép az ég. - mondtam és a fejemet a vállára tettem.

- Én már láttam ennél szebbet is.- és megfogta a kezemet.. már félálomba merültem, mikor éreztem, hogy felemelt és bevitt a házba. Ott letett az ágyamra és csak annyit mondott nekem, amit értettem, hogy Szép álmokat!